Nem csak a hívek, hanem a vendéglátók, a kereskedők, sőt a turisztikai ágazatban dolgozók is készülnek a húsvétra. Ilyenkor a sonka és a csokitojás mellet többet költünk a játékokra is. Bár a statisztikák szerint inkább a Dunántúlon jellemző a húsvéti nagy ajándékozás, az északmagyarországi régióban élők sem fukarkodnak. A szülők és nagyszülők átla...
Március 31-én, vasárnap állunk át a nyári időszámításra, ezért hajnali 2 órakor 3 órára kell állítani az órákat. Azaz egy órával kevesebbet aludhatunk, „cserébe" tovább lesz világos. A nyári időszámítás minden évben március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart. Az átállásnak káros élettani hatásai is vannak. Kutatások sze...
A korábbi évek tapasztalatai alapján a húsvéti ünnepek ideje alatt közútjainkon a forgalom növekedésével kell számolni, és erre az időszakra jellemző, hogy az átlagosnál többen hagyják figyelmen kívül az alkoholfogyasztás melletti járművezetés veszélyeit. Kiemelten fontos feladata a rendőrségnek, az ittas állapotban közlekedő, az agresszív, szabály...
Kampány, rekordkísérlet, fellépések, előadások, vetélkedők. Minden ami csak belefér egy diákok által megálmodott világba. Az idei Eötvös napokra együtt készültek a gimnazisták, pedagógusok és szülők. Volt, aki szervezett és tervezett, sőt volt, aki vezetői babérokra tört, de senki nem maradt semleges. A helyi gimnazistákról szólt a tavaszi szünet e...
A legtöbb általános iskolában ilyenkor, tavasszal kezdődnek az iskolanyitogató rendezvények, de van, ahol már tavaly októberben elindultak az előkészítő foglalkozások. Ezek a programok nagy segítséget jelentenek a szülőknek, hiszen nem egyszerű a döntés, Tiszaújvárosban bizony bőséges a választék. Az intézmények két-három tagozatot is indítanak sze...
Üde, kedves, jó kedélyű, szellemileg friss. Ez volt az első benyomásom, amikor a 100 éves Ibolyka nénivel, Laczka Jánosnéval találkoztam. Sorolhatnám még a jelzőket, hiszen lenne még, de ahogy mondta, nem szereti előtérbe tolni magát, hisz ő sosem volt ilyen. Nem akart most sem nagy felhajtást, se sajtót, se nyilvánosságot, de innen is köszönöm nek...
Ha március, akkor „Szederkényi Ki Mit Tud?". A múlt csütörtökön és pénteken megrendezett versenyen ismét két kategóriában, alkotóművészetben és előadóművészetben díjazták a bátor jelentkezőket. A rendezvény első napján 32 kézműves tárgyat, többek között kötött és horgolt ruhadarabokat, festményeket és foltvarrással készült táskákat is megtekinthett...
LABDARÚGÁS. Az NB III Északkeleti csoportjának 21. fordulójában a DVSC II vendégeként lépett pályára a Tiszaújváros. A sárga-kékek már az első félidőben 3 gólos hátrányba kerültek. A második játékrészben ugyan megvolt az esély az egyenlítésre, de a mérkőzés végén a hajdúságiak örülhettek a győzelmüknek. DVSC II - Tiszaújváros 4-2 (3-0) Debrecen, 20...
KARATE. Március 24-én rendezték meg a 10. Adamantin kupa karateversenyt Miskolcon, melyen a tiszaújvárosi Justitia Fuji-Yama SE kezdő és gyermek versenyzőkkel vett részt. Mindenki szivacs kumite versenyszámban indult, és mindenki felállhatott a dobogó valamelyik fokára. 1. helyezettek: Kovács Emili, Pöstényi Olivér, Hegedüs Bendegúz Mihály. 2. hely...
KOSÁRLABDA. Jó formában játszott a Phoenix az Eger elleni, hazai találkozón. Az odavágóval ellentétben ezúttal bejött a tabella diktálta papírforma, és sikerült revansot venni a decemberi vereségért. Phoenix KK - Eszterházy SC 85-56 (20-17, 20-8, 25-14, 20-17) Phoenix KK: Bán (16/9), Lakatos (7/3), Kelechi (14), Vaskó (-), Kocsis (11/3). Csere: Czi...
Már csak egy hetet kell várni, és a szolgáltató elszállítja a családi házak elé kirakott zöldhulladékot. A zsákok sok helyen már kint vannak napok óta, hiszen a korán jött tavasz előrébb hozta a kerti munkákat is. A MOHU az április 11-ére tervezett zöldhulladék-szállítást 2 héttel előrébb hozta, lakossági kérésre intézkedett erről a város vezetése....
A Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium március 14-én a Petőfi szobornál tartotta megemlékezését. Az ünnepségen Török Márton, az intézmény diákja, a beszédíró pályázat harmadik helyezettje szólt diáktársaihoz. „Tisztelt Ünneplő Közönség! 176 évvel ezelőtt Vörösmarty Mihály a következőképpen köszöntette a március 15-ei forra...
A hagyományos helyszíneken és a megszokott forgatókönyv szerint emlékezett meg Tiszaújváros lakossága március 15- én az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Tiszaszederkényben a Hősi emlékműnél tartották a megemlékezést. Az ünnepi szónok az Eötvös középiskola diákja, Fónagy- Sütő Dorka, a beszédíró pályázat második helyezettje volt.&nbs...
A március 15-ei megemlékezés a művelődési központban rendezett díszünnepséggel folytatódott. Kiss Eszter és Jenei Bálint, a Vándor Sándor Zeneiskola zongorista növendékei adtak ünnepi műsort, majd dr. Fülöp György polgármester mondott köszöntőt. „Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Tiszaújvárosiak, Tisztelt Kitüntetettek! Azért gyűltünk ma itt...
LŐRINCZ GABRIELLA gimnáziumi tanár 2004-től tagja a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium nevelőtestületének. Az angol nyelv oktatása során szakmai tudása, nyitottsága, sokoldalú egyénisége nemcsak kiváló szaktanárrá, hanem az angol szakmai munkaközösség vezetőjévé, a nevelőtestület meghatározó tagjává emelte. Nyelvszakos tanárké...