Nyitott kapuk a Széchenyiben

Hétfő délután nyitott kapukkal várták a nagycsoportos óvodásokat és szüleiket a Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskolában. A gyerekeknek interaktív foglalkozásokat szerveztek a pedagógusok, a szülőknek pedig az intézmény igazgatója tartott előadást és az elsős tanítók is bemutatkoztak. Karatebemutatóval, kémiai kísérletekkel, robotikafogla...

Tovább a teljes bejegyzéshez
Címkék:
  73 Találat

Országos döntőben

Március 18-án a Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola tornatermében rendezték a kosárlabda diákolimpia III. korcsoportos lány vármegyei döntőjét, melyet az újvárosi lányok nyertek meg. A vidéki döntőből magabiztosan bejutó lányaink az elődöntőben Miskolc második helyezettjét, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumot győzték le fölényes, 36 pont...

Tovább a teljes bejegyzéshez
Címkék:
  74 Találat

Eötvös gimisek sikersorozata

Az eddigi évekhez hasonlóan most is a hatosztályos és a B osztályos (matematika-digitális kultúra) tagozatos diákjaink jutottak tovább a reál tantárgyak országos versenyeinek döntőibe. Nagy Kristóf 10.B osztályos tanuló az Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny megyei fordulójában az első helyen végzett, így bejutott az országos döntőbe. A megyei f...

Tovább a teljes bejegyzéshez
Címkék:
  66 Találat

Sztrádafelújítások térségünkben is

A Magyar Állammal kötött szerződés értelmében a 2022 szeptemberében üzemeltetésre, fenntartásra, felújításra átvett 1237 kilométer gyorsforgalmi úthálózatból mintegy 540 kilométert kell a többivel megegyező műszaki szintre hozni idén augusztus 31-ig. A felújítások térségünket is érintik. Magyarország történelmének legnagyobb gyorsforgalmi útfelújít...

Tovább a teljes bejegyzéshez
Címkék:
  105 Találat

A tabella élén a Tiszaújváros

LABDARÚGÁS. A labdarúgó NB III Északkeleti csoportjának 20. fordulójában a Nyíregyháza II. ellen idegenben mérkőzött a Tiszaújváros. A kék-sárgák Nagy Dávid hosszabbításban szerzett góljával nemcsak 3 pontot szereztek, de sikerükkel a tabella élére is repültek.  Nyíregyháza II. - Tiszaújváros 0-1 (0-0)  Nyíregyháza, 100 néző. V.: Tóth T. ...

Tovább a teljes bejegyzéshez
Címkék:
  68 Találat

Száz fölé szárnyaltak

KOSÁRLABDA. Bár nem volt anynyira könnyű mérkőzés, ahogy azt a végeredmény sugallja, mégiscsak nagy fölénnyel nyerte meg a Győr elleni, idegenbeli találkozót március 14-én a Phoenix.  Győr - Phoenix KK 70-105 (19-23, 18-30, 14-24, 19-28)  Phoenix KK: Bata (22/15), Bán (20/15), Lakatos (8/6), Mester (14/12), Murphy (18). Csere: Czimer (-),...

Tovább a teljes bejegyzéshez
Címkék:
  52 Találat

Három hektár égett le

Február 20. és március 12. között 27 tűzesethez riasztották a tiszaújvárosi tűzoltókat. Ennek többsége szárazfűtűz volt, aminek a száma jelentősen megugrott az elmúlt egy hétben. A száraz, aszályos időszakban az elszáradt növényzet sokkal könnyebben lángra kap és gyorsabban is terjed ilyenkor a tűz, a szél pedig csak tovább ront a helyzeten. Ezért ...

Tovább a teljes bejegyzéshez
Címkék:
  138 Találat

Tovább nőtt az infláció

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétette a friss, februári inflációs adatokat. E szerint a fogyasztói árak átlagosan 5,6 százalékkal haladták meg 2025. februárban az egy évvel korábbiakat. Az élelmiszerek ára 7,1 százalékkal nőtt, ezen belül a liszté 44,3, az étolajé 27,5, a tojásé 24,7, a tejé 22,5, a vajé és vajkrémé 19,2, a kávéé ...

Tovább a teljes bejegyzéshez
Címkék:
  101 Találat

Árstop után árrésstop

„A kereskedők ajánlatai messze elmaradtak az elvárásainktól, ezért úgy kellett döntenünk, hogy intézkedéseket vezetünk be a kereskedelemre. Március közepétől a harminc alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot" - jelentette be kedden Orbán Viktor miniszterelnök reagálva az inflációs adatokra. „Az indokolatl...

Tovább a teljes bejegyzéshez
  129 Találat

Visszatértek a harangok

Kedd délelőtt a 30 darabból álló harangjáték visszakerült a helyére, a Városháza homlokzatára. A harangok több mint 20 évvel ezelőtt, 2004-ben érkeztek a városba, az időjárás azonban nem kímélte a szerkezetet, erősen korrodált, így balesetveszélyessé vált. Egy hónappal ezelőtt leszerelték és teljes egészében felújították a harangjátékot.  - Ép...

Tovább a teljes bejegyzéshez
Címkék:
  113 Találat

Tiszaújvárost szolgálták

DEMBLOVSZKYNÉ KAPITÁNY ZSUZSANNA  tanító 1984-ben szerzett diplomát a Sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolán általános iskolai tanító szakon, testnevelés szakkollégium specializációval. A diplomaszerzés évétől dolgozott első, és nyugdíjba vonulásáig egyetlen munkahelyén, a Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti...

Tovább a teljes bejegyzéshez
  132 Találat

Fiatalok ünnepi gondolatai

A hagyományokat követve városunkban idén is fiatalok lesznek a március 15-ei ünnepségek szónokai. A Derkovits Művelődési Központ beszédíró pályázatának első három helyezettje az Eötvös gimnázium diákja. Török Márton 11.B osztályos tanuló lett az első, az ő szónoklatát március 15-én a Petőfi-szobornál hallhatja majd az ünneplő közönség. Megosztva má...

Tovább a teljes bejegyzéshez
Címkék:
  89 Találat

A vármegye legjobb angolosai

A két tanítási nyelvű iskolák tanulói számára a Miskolci Pedagógiai Oktatási Központ háromfordulós angol nyelvi versenyt rendezett. A vármegyéből az első, iskolai írásbeli fordulón több mint 800 versenyző indult. A második, vármegyei fordulóba összesen 50 tanuló jutott be, itt szintén írásbeli feladatokat kellett megoldaniuk. Ezek eredménye alapján...

Tovább a teljes bejegyzéshez
Címkék:
  91 Találat

Igazi csapatmunka volt

 KOSÁRLABDA. Megszerezte a Phoenix a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa bronzérmét. Március 8-án a Piros csoport ötödik pozíciójában llomásozó Nyíregyháza ellen alulmaradt a gárda az elődöntőben, ám 9-én a Piros csoport harmadik helyén álló Fóttal szemben győzött a bronzmeccsen.  Nyíregyháza - Phoenix KK 96-76 (26-15, 22-16, 24-25, 24-20)  Ph...

Tovább a teljes bejegyzéshez
Címkék:
  61 Találat

Kiszenvedett győzelem

LABDARÚGÁS. Az NB III Északkeleti csoportjának 19. fordulójában a sereghajtó Mátészalkát fogadta a Tiszaújváros. A kék-sárgák nehezen, de végül hozták a győzelmet és továbbra is a 3. helyen állnak.  Tiszaújváros - Mátészalka 1-0 (0-0)  Tiszaújváros: Czinanó - Farkas M., Papp, Ivánka, Lőrincz, Tóth Zs. (Butor, 65.), Varjas, Tóth S., Tóth B...

Tovább a teljes bejegyzéshez
Címkék:
  54 Találat