Zöld szám

A polgármesteri hivatal tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a 06-80/ 200-839-es telefonszámon lehetőség van közérdekű problémák bejelentésére. A hívás ingyenes. A telefon üzenetrögzítős, a nap 24 órájában hívható. A rögzített bejelentések alapján a Polgármesteri Hivatal megteszi a szükséges intézkedéseket.

Közterületi SOS hívószám

A Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. a közterületeken történt, azonnali beavatkozást igénylő, rendkívüli események bejelentésére szolgáló telefonszámot működtet. A 49/540-508-as „Közterületi SOS” hívószámra beérkező hívásokat, amennyiben a diszpécser hibaelhárítást végez üzenetrögzítő rögzíti.

Orvosi ügyelet

Az orvosi ügyelet hívószáma hétköznap délután 17 órától másnap reggel 8 óráig, illetve pénteken 17 órától
hétfő reggel 8 óráig, valamint az ünnepek alatt:


06-46/477-104.

Jól haladnak beruházások

kr felujitas_1A munkálatok a tervek szerint haladnak azon a három helyszínen, ahol áprilisban kezdték el a közterületi felújításokat. A beruházások összköltsége mintegy 250 millió forint.


Új játszótér épül a bölcsőde mellett, a római katolikus templomnál pedig 38 normál és egy mozgáskorlátozott parkolót építenek. Javában tart az Ifjúsági park rekonstrukciója is. Itt két futópályát alakítanak majd ki, egy salakos és egy rekortán burkolatút, a napokban a parkon átvezető kerékpárutat is lezárták, és a garázsok mögötti betonozott területen is munkálatok zajlanak. A múlt héten a Király közi játszótér felújítása is megkezdődött, a tervek szerint július közepére már megújulva várja a gyerekeket a tér.

kr felujitas_2

kr felujitas_4 kr felujitas_3


3Z 36Y 5P4<3R M0Z1LL4 3S 13 BU6 M1477