Zöld szám

A polgármesteri hivatal tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a 06-80/ 200-839-es telefonszámon lehetőség van közérdekű problémák bejelentésére. A hívás ingyenes. A telefon üzenetrögzítős, a nap 24 órájában hívható. A rögzített bejelentések alapján a Polgármesteri Hivatal megteszi a szükséges intézkedéseket.

Közterületi SOS hívószám

A Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. a közterületeken történt, azonnali beavatkozást igénylő, rendkívüli események bejelentésére szolgáló telefonszámot működtet. A 49/540-508-as „Közterületi SOS” hívószámra beérkező hívásokat, amennyiben a diszpécser hibaelhárítást végez üzenetrögzítő rögzíti.

Orvosi ügyelet

Az orvosi ügyelet hívószáma hétköznap délután 17 órától másnap reggel 8 óráig, illetve pénteken 17 órától
hétfő reggel 8 óráig, valamint az ünnepek alatt:


06-46/477-104.

Egyre bővül a keret

kr fociÚjabb két edzőmérkőzést játszott az FC Tiszaújváros együttese. A kék-sárgák úgy tűnik nem adják öt gólnál alább, hiszen a Tiszalök elleni 5-0-ás győzelem után most a hajdúböszörményieket és a balkányiakat szórták meg.

FC Tiszaújváros – Hajdúböszörmény 5-4 (3-1)


FCT I. félidő: Barna – Horváth T., Fodor, Daru, Molnár F. – Polényi, Lippai, Kerekes, Binder – Kovács P., Dávid
FCT II. félidő: Barna, Gacsal, Fodor (Farkas), Daru, Horváth Sz. – Zádori I., Kerekes (Harsányi), Török, Molnár G. - Gaál, Zádori S.
Gólok: Kovács P (3, egyet 11-esből), Gacsal, Zádori S. ill: Bogdanovics, Szabó M., Milovics
FC Tiszaújváros - Balkány 6-3 (3-1)
FCT I. félidő: Hamar - Polényi, Fodor, Daru, Molnár F., - Zádori I., Lippai, Török, Horváth Sz. - Zádori S., Dávid
FCT II. félidő: Barna, Horváth T., Fodor, Gacsal, Horváth Sz., - Zádori I., Molnár G., Török, Binder - Zádori S., Dávid
Gólok: Dávid (3), Zádori S. (2), Horváth Sz. ill. Ferenczi, Vasas, Szabó
A Létavértes ellen tervezett negyedik felkészülési mérkőzés elmaradt.
Újabb két névvel bővülhet az FC Tiszaújváros felnőtt csapatának kerete. A romániai Zádori Imrével és testvérével, Sebestyénnel megegyezett az egyesület, leigazolásukat elindította a romániai szövetségben. Jelenleg még két játékos érkezhet, Horváth Szabolcs és Toplenszki Szabolcs személyében, mindketten Kazincbarcikáról tennék át székhelyüket Tiszaújvárosba.
Az eddigi érkezők: Dávid Zoltán (csatár, KBSC FC-kölcsönbe), Hamar Zsolt (kapus, KBSC FC), Barna László (kapus, Balmazújvárosi FC- kölcsönbe), Polényi Tamás (középpályás, Kemecse), Daru István (védő, Tiszalök), Molnár Gábor (KBSC FC, középpályás, kölcsönbe)
 Túl a Mátrán, Tiszán innen
Három héttel a bajnokság kezdete előtt a Magyar Labdarúgó Szövetségben elkészítették az NB III 2012/13-as szezonjának csoportbeosztásait. Akárcsak tavaly, ebben az évben is hat csoportot alakítottak ki, öt 14 és egy 15 csapatost. Az FC Tiszaújváros csoportot váltott. Az új évadban a Mátra csoport helyett a Tisza mezőnyéhez csatlakozott. A bajnokság augusz-
tus 18-án rajtol.
A Tisza csoport mezőnye:
FC Tiszaújváros, Baktalórántháza VSE, Cigánd SE, Debreceni EAC, Diósgyőr FC II, Hajdúböszörményi TE, Hajdúszoboszlói SE, Ibrány SE, Létavértes SC '97, Nagyecsed RSE, Nyírbátor FC, Szatmár Unió FC, Tiszakanyár SE, Várda SE
A Mátra csoport mezőnye:
Bükkábrányi SC, Egri FC II, FC Hatvan, Felsőtárkány SC, Gyöngyösi AK-Ytong, Maglódi TC, MTK Budapest II, Nagybá-
tonyi SC, Ózdi FC, Rákosmenti KSK, Rákospalotai EAC, Salgótarjáni BTC, Tápiószecső FC, Turawell-Tura VSK

A Nagykállót
kaptuk a kupában

Az elmúlt héten az MLSZ székházában kisorsolták a Magyar Kupa 2012/2013-as szezon 1. fordulójának (főtábla) párosításait. Az FC Tiszaújváros a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei I. osztályban szereplő Nagykálló VSE csapatához látogat augusztus 12-én, vasárnap 17 órakor.
A Nagykállói VSE együttese a 2011/2012-es bajnoki évadban a 7. helyen végzett.
Szurkolói ankét

A Football Club Tiszaújváros tájékoztatja a labdarúgást szerető sportbarátokat, hogy 2012. augusztus 8-án, szerdán 18:30-tól szurkolói ankétot tart a Városi Sportcentrum labdarúgó székház tárgyalótermében. Minden érdeklődő szeretettel vár az egyesület vezetése.

Végleges az edzői kar

Az FC Tiszaújváros labdarúgó csapatait trenírozó edzők névsora:
U7 Demblovszki Gábor, U9 Antal József, U11 Kurucz Gábor, U13 Rémiás Róbert, U15 Barabás Zoltán, U17 Czerva Zoltán, U19 Gulyás Csaba, NB III-as felnőtt csapat Koleszár György. Az egyesület kapusedzője Molnár Zoltán.


3Z 36Y 5P4<3R M0Z1LL4 3S 13 BU6 M1477