Zöld szám

A polgármesteri hivatal tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a 06-80/ 200-839-es telefonszámon lehetőség van közérdekű problémák bejelentésére. A hívás ingyenes. A telefon üzenetrögzítős, a nap 24 órájában hívható. A rögzített bejelentések alapján a Polgármesteri Hivatal megteszi a szükséges intézkedéseket.

Közterületi SOS hívószám

A Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. a közterületeken történt, azonnali beavatkozást igénylő, rendkívüli események bejelentésére szolgáló telefonszámot működtet. A 49/540-508-as „Közterületi SOS” hívószámra beérkező hívásokat, amennyiben a diszpécser hibaelhárítást végez üzenetrögzítő rögzíti.

Orvosi ügyelet

Az orvosi ügyelet hívószáma hétköznap délután 17 órától másnap reggel 8 óráig, illetve pénteken 17 órától
hétfő reggel 8 óráig, valamint az ünnepek alatt:


06-46/477-104.

Békesség, együttműködés, odafigyelés

kr mikikari_1Alma és fahéj illata lengi be a teret, csengettyű szól a távolból, szép lassan gyülekeznek az emberek, pislákol az adventi koszorún az első gyertya lángja, és ugyanúgy közösen ünnepelünk, mint hosszú évek óta. Mikulástól egészen karácsonyig.


- Nagyon jó ezt látni - mondta köszöntőjében dr. Fülöp György alpolgármester -, nagyon örülök, hogy valamennyi történelmi egyházunk képviselője itt tud lenni. Ez is szimbolizálja, hogy ebben a városban békesség van, együttműködés van és odafigyelünk egymásra. Különösen fontos ez az adventi időszakban. Mindannyian tudjuk, hogy ez a várakozás ideje, és milyen érdekes, hogy a hétköznapokban a várakozás türelmetlenséggel párosul, feszültek vagyunk, ha várni kell. Most ez egy különleges várakozás, hiszen a karácsonyt várjuk, hogy megünnepelhessük Jézus születését. Nekünk, lokálpatriótaként gondolkodó tiszaújvárosiaknak ez azt jelenti, hogy szeretnénk együtt önökkel, a tiszaújvárosiak nagy családjával közösen ünnepelni.
kr mikikari_2A történelmi egyházak képviselői közöl elsőként Jeviczki Ferenc görögkatolikus parókus szólt a nézőkhöz.
- Amikor karácsony ünnepére készülünk, feltehetjük a kérdést, hogy kicsoda Jézus Krisztus. Nagyon fontos, hogy tudjunk erre válaszolni. Mert nem csak a keresztény kultúráról van szó, hanem a keresztény élet igazságáról. Jézus olyan valaki, akinek nagyon szoros kapcsolata van, elválaszthatatlan és örök kapcsolata van az igazán jóval, az Istennel. És ez az Úrjézus meghív bennünket is, mint tanítványait is, hogy kövess engem.
Dr. Varga István református lelkész János evangéliumát idézte köszöntőjében.
- Ezt mondja Jézus: én vagyok a világ világossága, és aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé a mennyek világossága. Kívánom mindenkinek ezt a mennyei világosságot már most ezen az estén - mondta.
Pásztor Pascal római katolikus plébános közös imára hívta a résztvevőket, majd megszentelte a város adventi koszorúját.
- Advent napjai emlékeztessenek minket Jézus Krisztusra - mondta Pascal atya. - Add, hogy amikor vasárnaponként új gyertyát gyújtunk, újabb erővel növekedjék bennünk Krisztus iránti szeretetünk. Készítsd elő szívünket születésének megünneplésére.
kr mikikari_3Bráz György polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, nagyon sokan dolgoztak a háttérben azon, hogy ilyen szép legyen a város, maga a rendezvénysorozat.
- Nagyon örülök annak, hogy újra ilyen sokan vagyunk - mondta a polgármester -, és újra fontosnak tartjuk azt, hogy hétről-hétre együtt készülődjünk, várakozzunk. Érdekes világban élünk. Nagyon sokan lesznek, akik magányosan, egyedül fognak készülődni. Én arra szeretnék kérni mindenkit, hogy keressük meg ezeket az embereket, vigyünk nekik ajándékot, ha mást nem, a szavaink kedvességét. Örülök annak, hogy ez a rendezvény egyre nagyobb támogatást kap és hétről-hétre együtt élvezzük a szeretetvendégséget. Ez az első év, amikor minden adventi vasárnapon lesz olyan, aki fontosnak tartotta, hogy támogassa a szeretetvendégséget.
Az ünnepi díszkivilágítás felkapcsolása után elsőként a református óvodások, majd a református iskolások léptek színpadra karácsonyváró műsorukkal.
- Több hete készülünk a műsorra - mondta Csehi Panna, a Kazinczy iskola diákja -, arról szólt, hogy örüljünk a karácsonynak, mert ez a világ legszebb ünnepe. Szerintem is a legszebb ünnep, mert akkor született a megváltó, és ő volt az, aki megmentette az emberiséget. Izgalommal várom már a karácsonyt, hiszen én szoktam díszíteni otthon a fát.
kr mikikari_4A humánszolgáltató központ nyugdíjas klubjai igen aktívak voltak idén, már ami a szeretetvendégséget illeti. Több mint nyolcvanan sütöttek édes és sós finomságokat, hogy ezekkel kínálják meg a térre látogatókat. Kopcsó Józsefné szilvalekváros, diós és mákos-vajas süteményt hozott.
- Akinek unokája van, annak kötelező sokszor sütni - mondta -, így karácsonykor is. Itt lesz most a család apraja-nagyja, nagyon boldog vagyok emiatt, nagyon készülök rá.
A nap zárásaként a Tiszaújvárosi Református Énekkar lépett a színpadra. A folytatásban december 6-án 16 órakor Nika érkezik majd a térre, majd a Mikulás, aki ajándékokat ad a gyerekeknek.
Fodor Petra


3Z 36Y 5P4<3R M0Z1LL4 3S 13 BU6 M1477