Zöld szám

A polgármesteri hivatal tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a 06-80/ 200-839-es telefonszámon lehetőség van közérdekű problémák bejelentésére. A hívás ingyenes. A telefon üzenetrögzítős, a nap 24 órájában hívható. A rögzített bejelentések alapján a Polgármesteri Hivatal megteszi a szükséges intézkedéseket.

Közterületi SOS hívószám

A Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. a közterületeken történt, azonnali beavatkozást igénylő, rendkívüli események bejelentésére szolgáló telefonszámot működtet. A 49/540-508-as „Közterületi SOS” hívószámra beérkező hívásokat, amennyiben a diszpécser hibaelhárítást végez üzenetrögzítő rögzíti.

Orvosi ügyelet

Az orvosi ügyelet hívószáma hétköznap délután 17 órától másnap reggel 8 óráig, illetve pénteken 17 órától
hétfő reggel 8 óráig, valamint az ünnepek alatt:


06-46/477-104.

Az idén öt hosszú hétvége

A szokásos ünnepekkel – húsvét, pünkösd – együtt 2014-ben öt olyan hosszú hétvége lesz, amikor megnyújthatjuk a pihenést.
Az év „rosszul” kezdődött, hiszen január elseje szerdára esett, így 2-án és 3-án már dolgozni kellett.
A folytatás sem örömteli, március 15. ugyanis szombatra esik. Április 21-én húsvét hétfő, június 9-én pünkösd hétfő ad egy-egy plusz pihenőnapot.
A munka ünnepét négy napon át ünnepelhetjük, május elseje ugyanis csütörtökön lesz, és május 2., péntek is munka nélkül telhet. Ezt a pihenőnapot azonban május 10-én, szombaton le kell dolgozni.
Augusztus 20. hétközi, szerdai ünnepnap lesz, munkanap-áthelyezés nélkül.
Október 23-án, illetve 24-én „kárpótlást kapunk”, hiszen a forradalom ünnepe csütörtökre esik, és a péntek is pihenőnap lesz. Igaz, ezt a napot az előző hétvégén, október 18-án, szombaton le kell dolgozni.

Bővebben...

Búcsú a fenyőfáktól

KR FenyokVízkereszt – azaz január hatodika – után egyre többen válnak meg karácsonyfáiktól. A fenyőket idén is a város hulladékgyűjtését végző cég szállítja el.
- A lakossági gyűjtőedény mellé kihelyezett fenyőfákat térítésmentesen szállítjuk el a normál hulladékszállítási időpontokban – mond-ta Szoboszlai Béla, az AVE Kft. diszpécsere. - A begyűjtött fenyőfákat a kommunális hulladékkal együtt a szemétlerakó telepre szállítjuk.
A városban többen látták, hogy teherautókkal is gyűjtik a kihelyezett tűlevelűeket. Ezt az „illegális” gyűjtést már nem a szemétszállítást végző cég végzi, hanem – vélhetően tüzelőnek – egy élelmes „önkéntes közszolgáltató”.

Leköszönt a termelési igazgató

Egészségügyi állapotára tekintettel felmentését kérte – még 2013 decemberében – Vályi Nagy Tivadar, a TVK termelési igazgatója.
Kérelmét a felső vezetés elfogadta, de megállapodtak abban, hogy utódjának kinevezéséig az igazgató ellátja vezetői feladatait.
Vályi Nagy Tivadar 1978 óta dolgozik a TVK-ban, amely első és egyetlen munkahelye. Pályafutását az LDPE-1 üzemben kezdte, üzemmérnökként. Több területen is töltött be vezetői pozíciót, 2005 januárjában nevezték ki vezérigazgató-helyettessé, a Termelési igazgatóság vezetői kinevezését 2007 júliusában kapta, 2013 februárjától pedig a Tiszaúj-város site Termelési igazgatóság vezetői feladatait látta el.

Barbara az első baba

KR elsogyerekÚjév napján, azaz 2014. január elsején megszületett Sipos Barbara, városunk idei első babája.
A 4700 grammal és 61 centiméterrel világra jött kislány a Sem-melweis Kórházban délután háromnegyed négykor látott napvilágot. A kórházban aznap nem az első újszülött volt Barbara, ám a legnagyobb baba, aki spontán, komplikációmentesen született. Szüleinek, Siposné Szécsényi Juditnak és Sipos Zsoltnak első gyermeke a kislány, aki anyukájával együtt jó egészségnek örvend.

Sok hűhó, de miért?

KR aveJanuár elsejétől ideiglenesen - közérdekű szolgáltatóként - a Tiszabábolna Regionális Hulladék Közszolgáltató Kft. látja el Tiszaújvárosban a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást.
A feladatra a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság jelölte ki a céget. A lakosság azonban ebből mit sem érzékel egyelőre, mivel a szemétszállítást gyakorlatilag az eddigi szolgáltató végzi alvállalkozóként.
Amint arról lapunkban többször beszámoltunk, Tiszaújváros önkormányzata 2013. július 23-án felmondta az AVE Miskolc Kft.-vel 2011-ben kötött közszolgáltatási szerződést, mivel a cég nem felelt meg az új törvényi feltételnek, nem volt többségi állami vagy önkormányzati tulajdonban, ezért nem kaphatott engedélyt a közszolgáltatás ellátására. Az AVE Miskolc Kft. a felmondási idő végéig - 2013. december 31-ig - maradéktalanul teljesítette szerződéses kötelezettségét, 2014. január 1-től azonban nincs érvényes közszolgáltatási szerződése a városnak.

Bővebben...


3Z 36Y 5P4<3R M0Z1LL4 3S 13 BU6 M1477